Makó első patikaleltára 1817-ből

  • 2020. szeptember 23. (szerda) 14.00
  • Somogyi-könyvtár (Dóm tér 1–4.), alagsori klub
 

 
Szabó István Antalné könyvének bemutatója
 

Az első patika Makón 1773-tól működött. Mária Terézia 1770-ben kiadott rendeletében kötelezővé tette, hogy a vármegyék egészségügyi személyzetet tartsanak fenn. Ez a rendelet bátoríthatta Miller Ferenc aradi gyógyszerészt, hogy 1773-ban Makón gyógyszertárat nyisson.
A patikaszereket kereskedőktől lehetett vásárolni. Miller patikus javaslatára a tanács a patikaszerek árusításától a kereskedőket eltiltotta. A patika következő tulajdonosa Eisenbeck Kristóf volt. Ezt követően tulajdonosok váltották egymást, majd 1898-ig a patika épülete közvetlenül a régi városháza melletti telken állt. Megromlott állaga miatt a következő tulajdonosa, Polereczky József a Szegedi utca elején lévő épületbe költöztette. Ez nem volt jó döntés, mivel a patika távolabb került a főtértől, így forgalma csökkent. 1930-tól Istók Margit és Irén lettek az “Isteni Gondviselés” tulajdonosai. Az Istók család a patikát 1942-ben a közelben működő két konkurens gyógyszertár tiltakozás ellenére – a Bérpalota épületébe költöztette, ahol jelenleg is működik. (Magyar Nemzeti Levéltár)

 

Ajánló:
Nagyító alatt: a makói patikatörténet (mnl.gov.hu)

Az eseményeket koordináló Somogyi-könyvtár kéri, hogy a rendezvényeken mindenki használjon maszkot, illetve ügyeljen a távolságtartásra!
A résztvevők maximális létszáma 60 fő, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.