Borda Réka: Égig érő csalán

  • 2023. június 9. (péntek) 17.00
  • Dugonics tér, színpad

(fotó: Zsólyomi Norbert)

 

A Scolar kiadó gondozásában megjelent kötetről Borda Rékával Viola Szandra író beszélget.

 

 
 

„Elvárás volt a családban a sírokhoz beszélni, hiszen inkább a holtakkal, mint az élőkkel, mondja az Égig érő csalán elbeszélője a nagybátyja sírja előtt állva – majd csendben marad. A történettöredékekből felépülő regény ezt az emberek közötti csendet próbálja életre kelteni, megszólaltatni a gyermekkori csongrádi nyaralások felidézésével. Nem ringathatjuk magunkat nosztalgiába, a mezőkön éget a nap, csíp a csalán, roppan a nyúlgerinc, különös, titkokkal teli feszültség jellemzi a mindennapokat és az embereket. A családi dinamikák azonban változnak, a fiatalabb generációk tagjai inkább beszélni szeretnének, fel akarják dolgozni a traumáikat.
A 2017-ben Hoax című verseskötetével debütáló Borda Réka ezúttal egy ilyen beszédkísérletet alkot meg. Az Égig érő csalán mellé olyan jól csengő, kurrens hashtageket biggyeszthetnénk, mint #bántalmazás vagy #szociopróza, de a szöveg ennél finomabb és szövevényesebb. Éles mikromegfigyelések, költői képek és már-már szürreális természetleírások teremtik meg azt a fojtogató atmoszférát, ami éppen annyit beszél el a kiszolgáltatottságról és a megaláztatásokról, amennyi azokról elbeszélhető. A többi „napszítta, gesztenyehajú, jövőtlen vidék.” (Kiss Tibor Noé)

 

Kapcsolódó esemény:
Borda Réka dedikál

Ajánló:
„Senki sem születik titoknak” (Libri Magazin)
Szövegcsalános (kulter.hu)
Burjánzó csalánként gyűrűzik be a felnőtt életbe a gyerekkori abúzus emléke (Könyves Magazin)